Zöldgally Egyesület Test és Lélek
Tevékenyen tenni azt amit szeretünk, nem csak lehetőség hanem az élet értelme!
Az ebben való fejlődés, a " talentumjaink" forgatása, pedig jó értelembe vett kötelesség.
Számomra a görkorcsolya oktatás, és a szakmai tudatosság fejlesztése - szupervízorként - adja ezt az erőforrást.

Test:

A mozgás és önkifejezés szorosan összefügg.

A kamaszos "sutaság" csak átmeneti időszak,ezt követően alakul ki felnőtt "készletünk" mely habitusunknak megfelelő.Ki ne tudná elfelejteni,hogy gyermekként kúsztunk, másztunk, hemperegtünk és ennek a testtudatnak a biztonságában jöhetett a felállás, tipegés, járás.Minden kisgyermek imád szaladni, élvezi a mozgást, szeret bebújni akár szűk helyekre is, hogy felmérje mekkora is ő.A bújócskázás egyik eredője ez, a másik pedig,az, hogy vegyél észre, találj meg, légy kíváncsi rám! (..) Az egyensúly érzékelés fejlődése látványosan a a felállás és a járás megtanulása közben követhető nyomon, a stabilitás, stabil járás már ennek eredménye.Aki korcsolyát húz, magasabb szintre emeli ezt a tevékenységet, mely pozitív hatást gyakorol a szervezetére.

Az egyensúly érzékelés összetett folyamat: A látás, a talpak proprioceptorai - melyek a testhelyzet információt közvetítik az agyhoz, valamint a belső fül félkörös ívjárataiban elhelyezkedő szőr-sejtek, amelyek a nehézségi helyzetet és a mozgási információt továbbítják az agy-állományba: e három fő érzékelési tényezőnek, köszönhetőek.

Görkorcsolya oktatás során a csoportokban való oktatás az, ahol a társas kompetencia, a közösség élménye, az egyéni mozgás öröme, a zene átélése és mindezek harmóniája egy olyan FLOW állapotot teremt, ami biztosítja a teljes átélés örömét, kikapcsolódást - miközben fejleszti az egyensúlyon túl, az erőnlétet, a szociális kompetenciákat, ritmusérzéket, és a kognitív képességeket is.

Lélek:

A szupervízióról érthetően: Az életben különböző szerepeket töltünk be, ha egy nagyon egyszerű példát nézünk, egy nő otthon lehet anya feleség, és gyermeke idős szüleinek; míg a munkahelyén vezető vagy beosztott. Ezek mindegyike más szerepszemélyiséget kíván. Annak a játéka, érdekessége, ezek hogyan találkoznak, hol támadnak nehézségek, hogyan alkalmazkodik az egyén a társadalmi elvárásokhoz megmutatkozik a folyamat feltárása során. Nagyon leegyszerűsítve a szupervízió feladata, hogy ezekre rámutasson, tükröt tartson, segítse az esethozót önmagához képest való előremozdulásban. De persze ennél sokkal több....

Hogyan történik a szupervízió? A szupervízió mindig egy konkrét szakmai helyzetből indul ki. Ezt nevezzük esethozásnak.A szupervízió nem terápia, hanem egy speciális munkaforma, amit csak az erre képesített szakemberek végezhetnek.Egy olyan szerződésen alapuló folyamat, amelyben a szupervizor kérdéseivel vezeti, segíti a szupervizáltat, a megjelenő helyzete, esete kibontásában.

Mikor menjek szupervízióba? A szupervízió nincs életkorhoz kötve, jellemzően egy munkaszituációból indul ki. A szupervíziót azonban legtöbbször a tartós stressz, a megterhelő főnök-beosztott viszony, a nem megfelelő munkakörülmények, destruktív munkaközösség generálja. Ugyanakkor teljesen egyéni okai is vannak, melyek leginkább a habitussal, beállítódással és a munkavégzéssel vannak összefüggésben.Egyes munkakörökben kötelező, bár finanszírozása nem megoldott.

Meddig tart a szupervízió?
Idejét tekintve folyamat jellegű, ez minimum 5 alkalmat jelent.1 alkalom 60-90 perces.




Az oldal a világ legkönnyebben használható weboldalkészítőjével, a Mozellóval készült.

 .